Csapatunk kószái-roverei a pünkösdi hétvégén vágtak neki a Szigetközi ágrendszernek, ahogy minden évben.
Az új, az előző éveknél korábbi időpontot, a szúnyogok elkerülésére találtuk ki. A szúnyogok megjelenése itt nagyban függ az elárasztástól (amolyan műárvíz, ami nagyban függ az aktuális időjárástól és vízhozamtól, de az egykori évenkénti zöldárt hivatott modellezni), ami idén május elején volt, majd a meleg napok segítettek a szúnyogok gyors szaporodásában…
Igy tehát sokat tapasztalt rovereink is soknak minősítették a mennyiségüket, ezért sátrainkat és függőágyainkat Halásziban, a Mosoni-Duna partján vertük fel. Kölcsönöztünk néhány kenut is a hétvégére, emellet kaptunk pár hasznos információt, miszerint Dunakiliti fele nincs is szúnyog, ellenben lefelé akár „biciklit is támaszthatnánk nekik”. Később kiderült, hogy az információk valósak.
A kedvenc mellékágaink a Cikolai mellékágrendszerben vannak, de ezért most nem akartunk az indokoltnál több vért áldozni, így Kiliti felé vettük az irányt.
Láss csodát hamarosan eltűntek a szúnyogok, ahogy felgyorsult a víz áramlása. Természetesen folyásiránnyal szemben küzdöttük magunkat egyre csak előre.
A kormányos képzésen frissen tanultakat használhatták kormányosaink, hiszen a gyorsan változó áramlásokhoz és a kanyargós ágakhoz folyamatosan igazítani kellett a helyzetünket.
Több bukón is felküzdöttük magunkat, de kerestük a kavicspadokat is, ahol a hajókat húzva haladtunk előre a sodrásban.
Végül kiköthettünk Kilitin, ahol ebéddel, fürdéssel a duzzasztónál tett sétával jutalmaztuk meg magunkat.
Visszafelé aztán élvezhettük a délelőtti munkánk gyümölcsét és szinte evezés nélkül siettünk visszafelé. Beszédes adat, hogy felfelé négy órát tartott az út, lefelé fél óráig.
A vasárnapi napon békésebb mellékágakon kalandoztunk délelőtt. Itt gyengébb volt a sodrás, de többször kellett átemelni a zárásokon. Szerencsére csillagtúráztunk, így kevés pakolással megúsztuk ezeket az alkalmakat.
Menet közben főleg kócsagokkal, szürke gémekkel, kárókatonákkal és szárcsákkal találkoztunk.
Megálltunk a Denkpáli hallépcsőnél is. Itt megnéztük az Öreg-Duna mai szintjét és a mellékágrendszer jelenlegi szintje közti valóban látványos szintkülönbséget és elmélkedhettünk az elterelés előtti és utáni állapotokon.