A szokásos köszöntés és a nyilatkozatok aláíratása után faarccal közöltük a jelöltekkel, hogy az kezdheti meg a képzést, aki át tud úszni a szigetre. Aki nem - nem. Nem vicceltünk...

Persze számítottak valami ilyesmire, de azért kezdték kapisgálni, hogy a képzés, a beharangozottnak megfelelően, kemény lesz. Cserébe viszont megígértük nekik, hogy úszva jönnek, de már evezve távoznak, illetve hogy olyan élményekben lesz részük, amit valószínűleg egyetlen más VK-ban sem tapasztalhatnak meg. Álltuk is a szavunkat, de ne szaladjunk ennyire előre. 

Mire sikerült átérniük a szigetre, máris szembe találták magukat Öreg Kígyóval az irokéz főnökkel, aki a törzs által küldött ifjakból igazi harcosokat akart nevelni. Felhívta a figyelmüket, hogy a túlsó partot a huronok tartják megszállva, akik ráadásul a gaz franciákkal szövetkeztek. Így aztán gyorsan felállították a tipiket, elrejtve a fák között, hogy avatatlan szemek ne vehessenek észre bennünket. 

Innentől kezdve a napok gazdag egyformaságban teltek: 6 óra a vízben, 5 óra az előadói körletben, miközben magunknak főztünk, és mivel elég kevesen voltunk, az éjszakai őrség is rendszeres feladata lett mindenkinek. A fáradságos szolgálatot különböző kedvezményekkel igyekeztünk ellensúlyozni: úgy véljük, hogy a Miki-féle halászlé és a sült hal (elvégre is vízi tábor, vagy mi), a forró fürdő vagy a délutáni masszázsblokkok kárpótolták a legénységet (és leányságot), és a legnagyobb különlegességről, a záróest izzasztó fénypontjáról sajnos nem is írhatok, mert az a vízicserkész-vezetők egyik féltve őrzött titka. 

A kemény és feszes képzési menetbe először a vasárnap hozott üdítő változatosságot, amikor a szentmisét együtt ünnepeltük a minket meglátogató vízicserkész-vezetőkkel, illetve a 14. sz. Holló cserkészcsapat tagjaival, akik a kedvünkért vízre tették az "őrsit", hogy mi is kipróbálhassuk, és átélhessük az együtt evezés örömét, amikor a lomha, de kiváló kialakítású hajó egyszer csak elkezd szaladni a vízen a hat evezős erejétől. A nap méltó levezetése volt az esti protestáns áhítat, amikor már a csillagok is a vízre ültek. 

Aztán ahogy egyre jobban ment minden, és egyre ügyesebbek lettek az ifjak a különböző hajónemekben (egyes és kettes túrakajak, kettes és négyes kenu illetve a "pléhbálna"), és az úszástudásuk is fejlődött; ahogy elmerültek a vízi tudományokban a vízismerettől a Hajózási szabályzatig, ahogy bepillantást kaptak a vízitúrázáshoz tágabban kapcsolódó világba a hajójavítástól a búvárkodásig, úgy egyre komolyabb feladatokat kaptak. Először együtt keltünk útra, hogy átkelve az esztergomi bazilikába, részt vehessünk a Nagyboldogasszony-napi misén, meglátogassuk a Duna Múzeumot, és megnézhessük a kötelező oktatófilmeket, majd nem sokkal később már egyedül kellett elindulniuk, hogy számot adjanak egyre gyarapodó tudásukról. 

Amikor pedig sikeresen visszatértek, a törzs új nevet adott nekik, amit immár büszkén viselhetnek közöttünk. 

A teljes számadásra persze csak a végén került sor, amikor egész nap csak arról próbáltunk megbizonyosodni, hogy nem hiába töltöttük az időt a szigeten. A jelöltek összességében jól is szerepeltek a vizsgákon, akinél pedig bizonytalanságot tapasztaltunk, az a most következő tanévben lehetőséget kap arra, hogy még jobban felkészülhessen a következő számonkérésre. Mindettől függetlenül mindenki "vízicserkésszé üttetett" :-), de az aranyhorgonyos jelvényig még hátra vannak a vizsgatúrák. Reméljük, hogy ezek is mindenkinek jól sikerülnek, és újabb nevekkel gyarapodik az Aranykönyv. 

Akiket szeretnénk beírni: 

Erős Csongor, MCSSZ (Esztergom) 

Pallos Péter, MCSSZ (Szolnok) 

Schulek Iringó, MCSSZ (Budapest) 

Tóth Ildikó, KMCSSZ (Portland, Oregon, USA) 

Ehhez kívánnak jó munkát a kiképzők: 

Boros Árpád, MCSSZ (Szolnok) 

Dudich Tamás, SZMCS (Léva) 

Maitz Miklós, SZMCS (Révkomárom) 

Nagy Gábor, MCSSZ (Szeged) 

Tárkányi Botond Kobra, táborparancsnok, MCSSZ (Budapest) 

Vida Krisztina, táborparancsnok-helyettes, MCSSZ (Százhalombatta) 

Ware Áron, MCSSZ (Hegyesd)