Határtalanul szép idő kísérte a magyar vízicserkészek őszi túráját határon innen és túl, illetve egy jó darabon egyszerűen a határon. Pontosabban a határvízen, ahol nem is mindig tudtuk, hogy hol a határ.

Noha csak egynapos túrára készültünk, a csapat nagy része már péntek este összegyűlt a muzslai plébánián, a házigazda-szervező, Iván atya szolgálati helyén. Aznap alkonyati/esti érkezésemmel ugyan még csak én képviseltem az MCSSZ vízicserkészeit, másnap azonban a túra zömét kitevő SZMCS-kontingens mellé kikötött a párkányi Duna-parton az esztergomi 14. sz. Holló cserkészcsapat flottillája is, így aztán 23-an végezhettük el a vízicserkészek hagyományos K-szertartását a napba nézve.

Miután vízre szálltunk, igen hamar elértünk a túra egyik fontos állomásához: tiszteleghettünk a tízéves Mária Valéria hídnak: felemelő látvány volt méltóságteljesen úszó flottánk, és a "díszlövés".

Aztán ahogy elúsztunk a Bazilika ősi falai alatt, rövid megálló és a csokoládékészlet számba vétele után (na jó, a többiek szájába is jutott), lassan kibontakozott a túra fő célja, a Dunakanyar.

Amint a hatalmas sziklafalak alá értünk, a szűkülő mederben többször szereztek izgalmas pillanatokat a nagyhajók keltette hullámok; a mi kenunkat például néhányszor ki is kellett merni, mert az alacsony orr és az asszimetrikus merülés (egy jó darabon ugyanis én ültem elöl :-) nem védett meg a "parasztrafting" hatásaitól.

Sajnos túlságosan hamar elértünk az egykori munkaterületre, ahol a nagymarosi vízlépcső gátja épült volna, viszont így még akkor is szikrázott a délutáni napsütés a Szent Mihály hegy szikláin, amikor kikötöttünk túránk utolsó állomásán Visegrádon. A tűzifagyűjtést, tűzrakást, krumplipucolást és egyebeket hamar elintéztük, aztán jóleső nyugalomban lestük a rotyogó ételt, és élveztük a tábortűz kesernyés füstjét meg a készülő gulyás illatát.

Végül lassan oszlani kezdett a társaság: az esztergomi cserkészek hegymenetbe fordították a hajójuk orrát, a felvidéki kenuk is felkerültek a trélerre, a megnyúló árnyékok között pedig mi is elindultunk, hogy visszatérjünk Muzslára.

Másnap a közös mise után újra nyeregbe szálltam, és hazafelé tekertem a hegyek tövében, amelyek három nap alatt négyféle arcukat mutatták nekem, és talán elegendő emlékkel készítettek fel a téli szezonra, amikor újra a nyarat várjuk.