A 2014/15. évi VVK­ zárótúrámat a Garamra terveztem: szép kacskaringós, köves­-kavicsos medrű folyó, kisebb­-nagyobb zúgókkal...

Okt. 2-án pénteken délután utaztunk fel Oroszkára, a vasúti híd alá. Eredetileg Zselíztől terveztem a túrát, ám a mostani alacsony vízállás mellett innen tudtunk úgy elindulni, hogy ne kelljen az első tíz folyamkilóméter alatt négyszer átemelnünk!

A felszerelés egy részét Csepelről, a kenukat Esztergomból hoztuk, majd elköszöntünk a sofőröktől, és tábort vertünk. A hozott vacsora után pattogattunk egy kis kukoricát a bográcsban, hogy legyen mit ropogtatnunk az esti beszélgetés mellé.

Másnap reggel megérkezett Lengyel Zoli is Marcelházáról, megreggeliztünk és tábort bontottunk. Aztán vízre tettük a hajókat, bepakoltunk és... Isten nevében, lökd el!
Nem soká tartott a méla nézelődve evezés a jégmadarak, barázdabillegetők, kócsagok és gémek között: pár fkm­el lejjebb két kenunk is beborult. No, nem volt az olyan igazi borulás, éppen csak megbillentek a kenuk egy zátonyon a sebes vízen, a kormányosok meg kiléptek a térdig érő vízbe, ami viszont a kenuba folyt be... Nagyobb baj nem történt, csak egy sátor és néhány pulcsi ázott el, az esztergomiakon neoprén ruha volt.

Mindensetre változatos a víz: van ahol ki kell szállni egy­egy gázlónál, van ahol át kell tolni a hajókat a zátonyon. Kezdtük kiismerni a vízfelszín jeleit, már tudtuk melyik fodrozódás takar mély vizet ami szépen átvisz a zúgón.
Tízóraira éppen csak megálltunk, de délben, amíg az ebédünket készítettük (fokhagymás sügérfilé főtt rizzsel, majonézzel) az elázott felszerelés is megszáradt a déli napsütésben.
Az 5. fkm­nél, Nána mellett már messziről hallottuk a lezúduló víz hangját: kőből hányt keresztgát állja a víz útját, mintegy 50cm szintkülönbséget eredményezve. A felszereléssel teli túrakenukkal meg sem próbáltunk leereszkedni. Kikötöttünk a gát előtt, aztán Barna Jánossal előre mentünk a sziklákon, hogy megkeressük, hol tudjuk kötéllel egyenként leereszteni a hajókat.

Aztán eveztünk tovább Garamkövesd mellett a torkolatig, ahová fél hat körül érkeztünk. Meguzsonnáztunk, majd tábort vertünk az ártéri erdőben. Vacsora után teáztunk, nasiztunk, beszélgettünk... Kora reggel egy róka szimatolta körbe a táborunkat, arra sem zavartatta magát ahogy előjöttem a sátorból kávét főzni.

Csodálatosan szép volt a vasárnapi napfelkelte a Pilis és a Burda között – sajnos erős keleti szél is beszökött a Duna völgyébe, és azt a tervünket, hogy szépen gyorsan, a sodrást meglovagolva ereszkedünk Dunabogdányig, azt bizony szertefútta! Ehelyett az alszélben korbácsolt, a folyó közepén akár fél méteres hullámokkal és a szembeszéllel küzdve araszolgattunk, kerülgettük a Helemba sziget előtti óriási sarkantyúkat.

Tízórai megállónkon, felmérve az állapotokat, át is helyeztük túránk célállomását Dömösre. A változásról gyorsan értesítettük a parti segítőinket, mi pedig az így nyert kis időt kihasználva Pilismarótnál meglátogattuk a hajótemetőt. Kísérteties, hátborzongató látvány az a sok, hatalmas hajóroncs ahogy örökre lehorgonyozva, egymáshoz láncolva dacol az enyészettel!

Dömösön finom gazdapörkölttel vártak bennünket a parton a segítőink. Ebéd után kitakarítottuk a hajókat, a felszerelést, aztán felpakoltunk a trélerre, bepakoltunk az autókba és avval az ígérettel köszöntünk el egymástól, hogy a jövőben gyakrabban túrázunk együtt!