Baja-Gemenc víziportya, 2023. június 30. - július 4.

Volt vízicserkész élet Szekszárdon a rendszerváltozás utáni időben is, erről tanúskodik az a 3 kenu, ami úgy 25 éven keresztül egy cserkész család kertjében feküdt. Idén tavasszal nekiálltunk ezek közül egyet felújítani, ezt sikerült is megjavítani. Ennek a csónaknak ez a vízitúra volt az első igazi útja, jól vizsgázott.

V.A.2023.06.30-1.jpg

1. A megjavított 608-as kenu

A bajai cserkész vízitelepről indultunk, és ide is értünk vissza 3 éjszaka elteltével. A másik kenut és a felszerelést innen béreltük.

V.A.2023.06.30-2.jpg

2. Start és cél egyben

Bejártuk a gemenci holtágak közül a Vén-Dunát, a Rezéti-Dunát és a Grébeci-Holt-Dunát. Gyönyörű hely a Gemenc, érdemes megnézni ezeket a helyeket, viszont ide jórészt csak vízről lehet/szabad bejönni. Rengeteg vízimadarat láttunk, de vaddisznó is került a szemünk elé.

V.A.2023.06.30-3.jpg

3. A Grébeci-Holt-Dunára ilyen vízállásnál át kell emelni

V.A.2023.06.30-4.jpg

4. A Döglött-Grébec csak árvíz idején járható

A szép tájak mellett két dolgot szeretek leginkább a vízitúrában: Egyrészt napjában többször lehet fürdeni, ami az egész napos izzadásban nagy előny. Másrészt ha melege van az embernek, könnyen le tudja hűteni magát, mivel temérdek víz áll rendelkezésre. Megvan az ára is a víz közelségének, mégpedig szúnyograjok formájában, de hát kell valami kihívás is.

V.A.2023.06.30-5.jpg

5. Iszappakolás

A víz közelségének másik hátulütőjét egy szállodahajó mutatta meg nekünk. Egyik táborhelyünket egy kis lejtésű homokpadon vertük fel, egy sarkantyú mellett. Felállítottuk a sátrat, nekiláttunk főzni. Aztán jött egy szállodahajó, ami aránylag nagy és elég gyors. A szállodahajó el is ment, de a hullámai jöttek. A tüzünket egyből eloltotta, a fákat szétszórta, de még a parttól 4-5 m-re lévő sátrunkat is alámosta a víz. A sátor nem ázott be hál' Istennek, mert egybealjas volt. A tüzünket átköltöztettük, de a sátrunkat végül nem. Így hajnali 5-kor vízágyra kerültünk a sátorban egy újabb szállodahajó miatt, ilyen élményben sem volt korábban részem. Ezek után mit számít, hogy ezen az éjszakán kifogtunk egy jó vihart, ami ránk döntötte a sátrat, mert a felázott homokból kihúzódott néhány cövek.

V.A.2023.06.30-6.jpg

6. A sátrat ugyan alámosta a Duna, de a pásztortarhonya kárpótolt minket

4 nap kenuzás után testileg ugyan kimerülve, de lelkileg feltöltődve tértünk haza.

V.A.2023.06.30-7.jpg

7. A táborhely

V.A.2023.06.30-8.jpg

8. Célfotó, utána gumicukor

Lesznek majd még vízitúrák, csapatunk nagyobb tagjait szeretettel várjuk. Szeretnénk a másik két kenut is megjavítani, hogy saját hajókkal lehessen menni evezni.

Keresés

Friss hírek

Eseménynaptár

  

Bejelentkezés

A vízivezetők regisztrációt követően érhetik el a szervezeti vezetői tartalmakat (pl. próbáztatói segédletek, vízicserkész rajok alapító iratai, stb.) ill. publikálhatnak az oldalon.