Ritka eseménynek adott otthont az Esztergom melletti Nyáras sziget szeptember 1-3 között: országos vízi cserkész hétvégét rendezett az esztergomi 14. sz. Holló cserkészcsapat és a vízicserkész szakág.
Péntek délután 4 órától gyülekeztek a cserkészek Budapestről, Dunavarsányról, Esztergomból, Győrvárról, Keszthelyről, Magyaralmásról, Nemesvámosról, Sárkeresztesről, Százhalombattáról, Szegedről, Székesfehérvárról, Velencéről és Veszprémből az Esztergom-Párkány teherkomp kikötője mellett a Dunaparton, ahonnan kenukkal és kiel-ekkel keltek át a Nyáras-szigeti táborhelyre. Táborverés és kötetlen evezgetés után a rendezvény nyitányaként felvontuk a nemzeti lobogót és a vízicserkész flotta zászlaját, majd a vacsora készítésébe kezdtünk: mindenki magának készítette el a parázson, fóliában sült rakott burgonyát.
Azután a cserkészek a tábortűz mellett ismerkedtek, szórakoztak, a szakági vezetők pedig elvonultak a partra, hogy megtartsák évzáró/évnyitó megbeszélésüket.
A reggeli torna alatt ugyan borús-szeles volt az idő, ám mire a reggelit elfogyasztottuk, a szél elállt, a nap kisütött, remek időben kezdődtek a programok.
Bóna Zoltán cserkésztestvérünk a kielboatos túrázásról, a műfaj szépségeiről és fénykoráról tartott tartalmas beszámolót.
Az előadás után természetesen ki is lehetett próbálni az evezést a kétpárevezős gurulóüléses hajókban.
Volt aki a tengeri- a szlalom- és a versenykajakok evezését próbálta ki.
Az elszántabbakat a versenykenu tette próbára: vajon hány evezőcsapás után borulnak a vízbe?
Sok cserkész jött számottevő vízi tapasztalat nélkül is, akiknek a túrakenus evezés jelentette a kihívást.
Végül voltak akik a Nyáras sziget megkerülésének vágtak neki - a gáton eléggé hosszan kellett átemelniük...
Ebéd után vette kezdetét a várva várt csapatverseny. A 6-8 fős csapatok mindegyike felállított egy-egy állomást, ahol a többi csapat megmérette magát ügyességből, találékonyságból, talpraesettségből. A témák többnyire a vízhez kötődtek, de volt ahol ezt csak egy bögre víz jelentette :-)
Miután az utolsó csapat is végigküzdötte magát a próbákon, megérkezett Felvidékről Borka Iván atya (civilben vízicserkész vezető) akit a tábori misézésre kértünk fel, Temesvári Imre tiszteletes (vízicserkész kormányos, napközben a csapatversenyeken is részt vett) pedig istentiszteletet tartott a protestáns résztvevőknek.
Ezután a víz az égi csatornákon is beköszönt, a következő program, melyen a hat résztvevő csapat mindegyike elkészítette a háromfogásos vacsora egy-egy alkotóját és vendégül hívta egymást, már csöpörgő esőben zajlott. A vidám hangulatot ez nem zavarta különösebben, az éjszakába nyúló tábortüzet nem tudta elmosni :-)
Vasárnap reggelre az eső elállt, a hűvös szeles idő maradt. Reggeli után lebontottuk a tábort és összecsomagoltuk a felszereléseket.
A záróceremónián kihirdettük a győztes csapatokat: hármas holtversenyben három csapat is az első helyen végzett. Itt gratulálunk az eredményhez az esztergomi, a veszprémi és a vegyes szegedi-veszprémi csapatoknak!
A zászlólevonást követően hajóra- majd partra szálltunk, és még egy rövid látogatásra felkerestük az esztergomi bazilikát. Hazatérve pedig már az egy év múlva esedékes következő vízicserkész hétvégét tervezgetjük!
(A programot az Első Cserkészkerületért Alapítvány támogatta.)