Én és János délben értünk Balatonföldvárra ahol birtokba vettük a 35 éves "Dixiland" névre keresztelt Balaton 31-es hajót.

A hajóról: Fa Nándor és Gál József 1985-87 közt egy ilyen hajóval, a "St. Jupáttal" kerülték meg a földet, első magyar szóló világkerülőként Kopár István 1990-ben a "Salamboval" kevesebb, mint egy év alatt kerülte meg a glóbuszt - ami akkor ebben a méretben világrekord volt!

A hajó hossza 9,5m; szélessége 3m; merülése 1,6m; legmagasabb pontja 14m; üres súlya 3,6t; tőkesúlya 1,5t; befogadóképessége 10fő; fekhelyek száma 6. Van rajta hűtő, mosogató, wc, tűzhely és egy 10 lóerős dízelmotor. Az ismerkedés nagy lelkesedéssel töltött el - János nem mutatta, de szerintem neki is nagyon tetszett, a konyhát dicsérte! Miután berendezkedtünk, gyorsan kifutottunk vitorlázni. 

A szél remek volt és mivel én már korábban vitorláztam a hajóval meg János is fogott már kormányt, át is adtam neki, naplementéig kint voltunk. A parkolás nem volt egyszerű sötétben a majd 4 tonnás hajóval, de hibátlanul sikerült. Mire megérkeztek a többiek is - Kati, Didus, Gergő és Szotyi - a vacsora már el is készült, a konyhának hála fokhagymában pácolt rántott harcsa barnarizzsel. Tálaláskor már a vízről néztük a tihanyi félszigetet, és a vacsora pont olyan finom lett, mint amilyennek hangzik!

Az éjszakát a vízen töltöttük. Éjféltől reggel 5-ig Gergő kormányozta a hajót és nem sokat haladtunk - nagy volt a szélcsend. Ezen a napon volt a TBS, a Balaton talán leg embert próbálóbb egyszemélyes tókerülő versenye, ők is megküzdöttek a nem éppen tomboló elemekkel. 

Reggel 7 óra körül, mivel Gergő a "Fekete Ló" fedélzetén indult a Szüreti Regattán, kikötöttünk Alsóörsön. János remek kávéval kedveskedett a legénységnek és a kikötői infrastruktúra áldásainak kihasználását követően folytattuk utunkat Balatonakarattya felé.

A szél továbbra sem volt túl erős, az augusztusi vitorlás táborban ezt a távot sikerült kétszer is végig evezni… De most azért volt egy kis szellő, így 10:30-ra célba értünk. Mivel az akarattyai kikötő sekély egy ekkora hajónak, így egy gumikajakkal szálltunk partra. Nyári bázisunk, az akarattyai kikötői egyesület taggyűlésén vettem részt, dolgom végeztével indultunk vissza Földvárra. Az időjárás kicsit változott: az a kis szél is eltűnt… Bánatunkban megebédeltünk, egy remek tonhalas makaróni volt az ebéd.

A tomboló szélcsend kétségbe esett cselekedetekre sarkalta a legénységet!

Mire a tihanyi szorosba értünk, már egy remek palacsintán is túl voltunk, és mert örökké nem lehet szélcsend sem, nagyon jó tempót vitorláztunk az utolsó fél órában, ami mindenki hangulatát feldobta. A csapat egyik fele sajnos sietve távozott az utolsó komppal, de mindenki remekül érezte magát!

Nagy László "Petőfi"