12 vízicserkész, 2 őrsi csónak, 1 kg gumicukor és 30 fok… Ez már rossz nem is lehetett! :)

Szeptember 18-a estéjén Esztergomban a Ferences rend sporttelepén vertünk tábort. Miután álltak a sátrak és berendezkedett mindenki a maga kuckójában, nekiláttunk a vacsoránknak: tea és virsli - azaz tersli - volt a menü. Tele hassal és közös erővel megszerkesztettük minden idők egyik legszebben sikerült zászlórúdját, bár sokan ezt csak ürügynek tartották arra, hogy a gumicukor zacskója már most kinyíljon…

Zoli és Dawkie is begurult közben, akik szintén elfogyasztották a vacsora adagjukat, majd a szomszéd kemping halk zenei aláfestésével jót beszélgettünk a tűz körül. Éjfél körül a zene is és mi is nyugovóra tértünk, tele izgalommal és várakozással…

Másnap reggel 6 óra. ÉBRESZTŐ!!!! Rövid reggeli torna, hogy a jégcsapok leolvadjanak rólunk, aztán már indult is a pakolás. Miközben képzeletben még mindenki a jó meleg hálózsákjában járt, Áron sürgetésére azért csak-csak sikerült összepakolnunk, és még egy reggeli teára is futotta idő. Rövid séta a sporttelep és a csónakház között, ahol már Pali is várt minket, és a nagy szembesülés: hogyan is néz ki egy őrsi csónak! Zsili forgalomirányítása mellett, sikerült vízre bocsátanunk a hajókat, amit egy gyors reggelivel ünnepeltünk meg. Kiderült, hogy az egyik csónak a ’20-as évekből a másik pedig a háború előtti időkből származik, bár abban nem voltunk biztosak melyik évszázadról és háborúról beszélünk…

Hajóbeosztás, bepakolás, vízre szállás, és már szeltük is a vizet! Gyönyörű látvány volt, ahogy ezekkel a hatalmas csónakokkal, szikrázó napsütésben a Bazilika és a Mária Valéria híd tövéből elindultunk meghódítani a Dunát.

Az evezésbe szép lassan kezdtünk belejönni, egy idő után már nem is kocogtak olyan gyakran az evezők. Ahogy a Nap egyre följebb kúszott az égbolton, az idő is úgy melegedett, ezt észlelve a csónakban evezők biztosították a hátul(azaz elöl) ülőket az állandó Duna-vizes hűtésről… Útközben láttunk egy „valamit, amit nem használnak”, egy házat, ami már-már idegesítően követett minket, és a híres Vöcsök is elhúzott mellettünk. Hamar kiderült, hogy a szapolyként kapott festékes vödör nem csak jó vicc volt Nusitól: a hajó vízáteresztő képessége egyre inkább közelített a papírcsónakok szintjéhez. Sebaj, jó alkalom a pihenésre! Mert arra szükségünk volt... Valószínűleg az őrsi csónakok jellegzetessége, hogy az evező 10 perc után feltöri az ember kezét, az ülőgumók az elhalás szélére kerülnek, ill. a lábak zsibbadása ellen csak a női lovaglópóz az ideális ellenszer.

Tízóraira egy szedres mellett kötöttünk ki, a sport szelet már csak ráadás volt. Pár perc pihenő és egészségügyi szünet után folytattuk is az utunkat.

Az ebédet egy ligetes partszakaszon fogyasztottuk el, majd volt, aki hason, volt, aki embrió pózban, volt, aki csendesen, volt, aki annál hangosabban, de szép lassan szinte mindenki álomba szenderült… Rövid pihi után Áron bársonyos hangjára ébredhettünk, amit csak a morfológia teszt tudott tovább fokozni!

Miközben tovább indultunk, a vízhólyagok száma egyre csak növekedett egyenes arányosságban a kifejlesztett pózok és evezési technikák számával. A Táti-sziget látványa és a maradék gumicukor megkettőzte mindenki erejét, és egy pillanat alatt ott is voltunk az esti táborhelyünknél. Ha azt gondolja a kedves olvasó, hogy a VVK alatti portya táborhelye luxus szintű volt, hát téved! Tükör, fotelek a tűzhely körül, étkészlet, fűrész, dugóhúzó és egyéb finomságok vártak minket a sziget csücskében lévő táborhelyen.

Valaki a vacsorát készítette, a másik fáért ment, a többiek pedig a sátrakat állították, össze voltunk szokva, mint egy nagy család :)

Egy idő után már mindenki a tűz körül állt, és kopogó szemekkel nézte a fortyogó paprikás krumplit. A vacsora után kisebb-nagyobb csoportokban nevetgéltünk tovább, és csak fokozta a jókedvünket, amikor megtudtuk, hogy már a morfológia vizsga sem hiányzik a képesítésünkhöz!

Kiálltunk a sziget csúcsára, csendben, előttünk csak a végtelen Duna. Behunytuk a szemünket, a VVK-ra gondoltunk, az ezernyi szép emlékre, a Vágra, az esti tábortüzekre. Képzeletben ott izzadtunk a szlalompályán, vagy tanultuk fejlámpával a Hajózási szabályzatot. Kinyitottuk a szemünket, és tudtuk, hogy mindez megérte. Vízicserkész-vezetők lettünk, egy nagy család befogadott minket. Nem a papír számít, nem a felvarró, hanem az a rengeteg élmény, tudás és szeretet amit kaptunk, és adtunk egymásnak.

Az est hátralevő részét a tűz körül töltöttük közösen, közben „gyütt a part”, megtudtuk, hogy mindenki osztályában volt legkisebb ember, és még esti mesét is hallgattunk. A hálózsákba mindenki jóleső fáradtsággal bújt be, de ez főleg a nevető izmoknál jelentkezett…

Vasárnap reggel, fél 8. ÉBRESZTŐ!!! Gyönyörű napsütésre ébredtünk, mintha a Duna a Napban folytatódott volna, úgy ragyogta be az egész szigetet.

Reggeli, mosogatás, pakolás, táborbontás, szapolyozás és már vízen is voltunk! Lefelé csak úgy száguldottunk a Dunán, így belefért bőven a csorgás is… Készültek a promó videók és képek, volt parasztrafting, láttunk óriás magyar zászlót, volt, aki meg is mártózott, és az izgalmakat csak fokozták a vérre menő versenyek a két hajó között.

Kikötés után a hajókat visszaraktuk téli hajlékukba, majd a maradék kaját kezdtük elpusztítani. Elköszöntünk Palitól, Zolitól és Dawkietól, majd a málháinkkal mi is elindultunk a vasútállomás felé. Áron tartott idegenvezetést, megismerkedtünk a világ legszemtelenebb csövesével, OTP-ben is jártunk, majd miután Árpi és Sancho vonatra szállt, a jól megérdemelt jutalmunkat is elfogyasztottuk az állomáson…

A vonatút már csak jutalom volt, amikor éppen nem nevettünk, akkor aludtunk.

12 vízicserkész-vezető, 2 őrsi csónak, 1 kg gumicukor és 30 fok…. Ez tényleg szuper volt! :)