Hagyománnyá vált, hogy Szent Miklós (a hajósok védőszentje) napján vitorlázunk egyet.

Augusztus utolsó hétvégéjén a dél-alföldi vízicserkészek fogadták házigazdaként az Országos Vízicserkész Hétvége résztvevőit.

A Középeurópai Cserkésztalálozó 2018 júlus 28 és augusztus 4 között, a Dunaújváros melletti Szalki szigeten került megrendezésre, a Szalki-tó pedig a mintegy 700 résztvevő számára szervezett vízi programnak adott helyet.

Véget ért a vízivezető-képző tábor, nyolcan tettek vízicserkész fogadalmat

A Magyar Cserkészszövetség ICHTHÜSZ Közössége alapos tervezés és szervezés után július 2-8. között megvalósította régi tervét, hogy Sztárai Mihály missziós területét vízen és szárazon az egy hét adta keretek között meglátogassa, ott szellemi, lelki élményt szerezzen magának úgy, hogy közben élvezi az evezés és kerékpározás örömeit és fáradalmait. 

A Nemzeti Nagytábor előtti tutajtúra előkészületei közben merült fel bennem az ötlet, hogy készítsünk egy olyan tutajt, amit újra meg újra össze lehet rakni.

Melegrekord-döntögető időben gyülekeztünk a Hévíz-patak partján szombat délelőtt, 68-an az ország minden tájáról. 

Keresés

Friss hírek

Eseménynaptár

  

Bejelentkezés

A vízivezetők regisztrációt követően érhetik el a szervezeti vezetői tartalmakat (pl. próbáztatói segédletek, vízicserkész rajok alapító iratai, stb.) ill. publikálhatnak az oldalon.