Próba-tutajtúra

Augusztus 12-17 között lezajlott a 2012-es tutajtúra!

Hihetetlen élmény volt, remekül sikerült. 15 cserkész vett rajta részt Argentínából, Felvidékről, Magyarországról és Németországból. Jándon másfél nap alatt felépítettük a tutajt, majd egészen Tuzsérig ereszkedtünk a Tiszán.

Egy ilyen járművel naponta átlagosan 25km-t lehet megtenni, feltéve hogy evezünk is. A tutaj egész jól kormányozható egy hosszú evezővel a tatról, a kapitány állásából. A folyó sodrására hagyatkozva 2,3km/h, evezve akár 5km/h sebességet tudtunk elérni.

A legénységet három, egyenként négy fős őrsbe osztottuk:

  1. A "bal" evezős őrs
  2. A "jobb" evezős őrs
  3. A "napos" őrs

Az evezősök (meglepő módon) eveztek, a naposok pedig kiszolgálták a legénységet (sütemény, gyümölcs, limonádé...), gondoskodtak az élelemről, megfőzték az ebédet, vacsorát, stb. Emellett különféle tisztségeket is be kellett töltenünk. Így volt biztonsági-, elsősegély-, beszerzési-, program-, zászló-, térkép-, fedélzet-, média-, napló-, kézműves-, horgony-, kenu-, és ivóvíz-felelős. Utunk során a tutajon főztünk, játszottunk, aludtunk. A beszerzést egy szárazföldi kísérőjárművel intézte Nusi (köszönjük neki és kedves családjának). Többször találkoztunk túrázó kenusokkal is, mindannyiuk figyelmét nagyon felkeltette a tutajunk!

 

A résztvevők: Barna János (Hu-14.cscs), Bognár Gellért (Hu-387.cscs), Bürger Vera (Hu-1999), Demes Sanyi (Arg-18), Győry Kati (D-67), Keve Tibor (Hu-442), Lauber Dávid (D-76), Lauber Paloma (D-67), Lengyel Zoltán (Sk-35), Móritz Miklós (Hu-387), Sefcsik Maris (Hu-1026), Szabó István atya (Hu-118), Szöllősy Vágó János (Hu-96), Szőnyi Zsófi (Hu-442), Vida Kriszta (Hu-1026).

Köszönjük mindenkinek a siker érdekében nyújtott segítségét: KMCsSz, Koncz Zoltán (Jánd polgármestere), Lomniczi Mátyás, a Vízirendészet - Vásárosnaményi Rendőrőrs, MCsSz, Mérő Lizi, Solymosi Balázs, Szabó István atya, Szemerédi Tibor és másoknak!

KMCSSZ Sajtószolgálata

Keresés

Friss hírek

Eseménynaptár

  

Bejelentkezés

A vízivezetők regisztrációt követően érhetik el a szervezeti vezetői tartalmakat (pl. próbáztatói segédletek, vízicserkész rajok alapító iratai, stb.) ill. publikálhatnak az oldalon.