Nyári emlékek - 2012 Mosoni-Duna, Tisza

Az idei nyár is igen gazdag volt vízicserkész megmozdulásokban: a különböző csapatok által szervezett túrák és táborok mellett a Mosoni-Dunán és a Tiszán zajlottak központi szervezésű programok

. Augusztusban került sor a tavalyi VVK képzési programjának lezárására, a vízicserkészvezető-jelöltek vizsgatúrájára, ezzel szinte majdnem egy időben pedig a 2013-as jubileumi Tutajtúra útvonalbejáró előtáborára.

A VVK2011 vizsgatúráját a Mosoni-Dunára szervezték meg a kadétok, akiknek az is feladatuk volt, hogy szakágon kívüli cserkészeket is bevonjanak a programba. A három magyarországi jelöltön kívül (KMCSSZ-es kadétunknak, Tóth Ildikó Kormoránnak máshogy kell majd számot adnia a tudásáról) a 14-es Holló cserkészei és a két vizsgabiztos (Kobra és Izzó Parázs) vett részt a túrán, amely a 87. fkm-nél kezdődött, és Győrben, valamivel a 15. fkm felett ért véget.

A háromnapos Mosoni-Duna tábor a vízicserkész-vezetői képesítési és a szakági jelvények átadásával ért véget. Képesített vízicserkész-vezető lett Erős Csongor Sasszem (14. Holló) és Schulek Iringó Napsugár (442. Báthory), míg Pallos Péter Csikó (196. Damjanich) vízicserkész szakági jelvényt kapott.

Keresés

Friss hírek

Eseménynaptár

  

Bejelentkezés

A vízivezetők regisztrációt követően érhetik el a szervezeti vezetői tartalmakat (pl. próbáztatói segédletek, vízicserkész rajok alapító iratai, stb.) ill. publikálhatnak az oldalon.