Farkasordító evezés 2021/22

Az egész azzal kezdődött... Na jó, de melyik egész? Egyik irányból hagyományosan van vízkereszt utáni hétvégén a Farkasordító Evezés a Hévíz patakon. Másfelől mi, akik szerveztük a 2020. nyarán együtt végeztük a vízivezető-képző tábort...

Meghirdettük és tudtuk, hogy szervezetenként naponta 40 jegyet vehetünk. S jelentkeztetek majd 80-an... Megoldjuk, két napra szétosztjuk, és legfeljebb kétszer ereszkedünk mi, akik vezetjük. Innentől hónapokon át tartó levelezést folytattunk, s közben figyeltük, mit mond a Balaton-felvidéki Nemzeti Park, a kormány, az orvosok, az országos elnökség, stb. Végül kiegyeztünk: ha március 25-ig nem tudjuk megvalósítani, akkor elengedjük. Nem tudtuk, így 2022. január 9-én volt a 2021-es és a 2022-es Farkasordító evezés összevonva. S ha még csak ez lett volna a fából vaskarika ;)

Akik annak idején jelentkeztek, itt volt a helyük ismét. Azonban nem tudtuk ezt két napos túraként megvalósítani, így két szervezet nevében vettük meg a 75 belépőjegyet. Majd elkezdtünk hajókat, lapátokat, felszereléseket vadászni, s végül össze is jött a 96., a 126., az 567. és a 923. csapatoknak köszönhetően.

IMG 2036

2022. január 9-én hajnalban ott voltam, hogy a 9 órás kezdésre minden rendben legyen. Készültünk a helyszín bemutatásával, az evezés alapjaival, bemelegítéssel, fürdéssel - ezeket mind elsöpörte az, hogy a 9 órás találkozóra volt, aki 9:45 után érkezett. S mivel a sürgetést megkaptuk, hogy az üzletszerű evezősök előtt menjünk le, így a fürdés esetivé vált (aki akart, fürdött), a többi pedig elveszett... 
Az sokkal rosszabb szájízt adott, hogy a jelentkezettek fele sem ne mondta le, sem nem jött el... miközben az idővel is takarékosan kell bánni... Pedig aki eljött, kapott csokis piskótaszeletet a hajóban is.

A hajókat vízre tettük, a fürdőzőket kihalásztuk, a halakat megcsodáltuk. A profikon jót mulattunk, amikor a vízre tett hajó rögzítőköteléről mindenki tudta, hogy a másik fogja... nem fogta senki sem.
Majd belevágtunk, igen szellősen ülve, általában kettesével, sőt, volt, aki egyedül kajakozott a vízen. Az elején a páradús levegőben a padlófűtéses hajóinkkal haladtunk, majd lassítottunk az áteresznél, ami igen szűkre sikerült. Közben megcsodáltuk az "alacsonyabb súlypont - stabilabb hajó" kísérlet résztvevőit, s lassan leereszkedtünk a kiszállási pontig.
A tervezett fürdéseken kívül volt, aki az elején a meleg vízben, s volt aki a végén a nem meleg vízben mártózott ruhástól, akaratán kívül - szerencsére csak lábaival.

IMG 2041

A hajók kiszedése és felpakolása után egy csárdában végeztük a napot halászlével, hideg szódával, kis csokis keksszel, és azzal az elhatározással, hogy jövőre ismét!
Köszönet a szervezésben résztvevőknek, a hajókat szállítóknak, a megjelenteknek, akik eljöttek, de nem eveztek, egyet tudunk biztosan: aki eljött, kapott enni ;)

IMG 20220109 151131

S köszönet a fényképekért és a két kisfilmért. 

S a résztvevők mit mondtak? ilyeneket:

A legjobb az volt...

  • hogy gyönyörű helyen evezhettünk a gőzölgő vízen, amit deres, kissé havas táj vett körül.
  • egyedi és sajátos helyszínválasztás.
  • újra vízen lenni, meg ketten evezni egy hajóban.
  • hogy fantasztikus cserkész közösségben nyomtuk a túrát
  • hogy mindig tudtuk mi a dolgunk
  • hogy megszerveztétek! Köszi!
  • hogy szép környezetben evezhettünk.
  • amikor az elején megláttam a gőzölgő, zúzmarás látványt.
  • a legjobb az volt, hogy megszerveztétek nekünk, és így részünk lehetett ebben a gyönyörű tájban!
  • a reggeli zúzmarás táj és a gőzölgő folyó társaságában lévő készülődés.
  • hogy eveztünk. :)
  • az indulás a kenuval
  • a társaság
  • az időjárás! fürdés! társaság! jó volt, hogy együtt ettünk, tudtunk kicsit beszélgetni.
  • mMaga az evezés  nagyon látványos volt a deres fák, a párolgó víz... Cserkészhez méltó társaság, jó beszélgetések evezés közben ;-)
  • ahogy a gőzölgő vízen haladtunk, és a nap szembe világította a tájat.
  • hogy lehetett ismerkedni.

 A legrosszabb az volt...

  • hogy sietni kellett az elején, mert nagy tömeg jött utánunk.
  • hideg idő.
  • rosszat nem tapasztaltam, talán a program korfája kicsit fejnehéz volt, meg hogy sokan nem jöttek
  • hogy késtünk, ezúton is bocsi
  • Így hogy már tudjuk, hogy lett volna, az, hogy elmaradt a kezdeti eligazítas
  • egy elég labilis kenut fogtunk ki, de hála a képzett vízivezetőknek megtaláltuk a megoldást
  • hogy nem tudtam fürödni az elején. Nem tudtam, hogy az elején lesz lehetőség erre, és hogy ez ügyben érdemes lett volna előbb érkezni :(
  • a legrosszabb az volt, hogy a köd miatt késve érkeztünk, ezért kicsit kapkodós lett a vízre szállásunk és lemaradtam a pancsiról. Bocsi :-)
  • az eszméletlen hideg.
  • kiszállni a hajóból és elkezdeni fázni
  • sokan nem jöttek el, akikre számítottam
  • hogy sokan nem jöttek el és nem tudtam motiválni a csapatom ifjú titánjait.
  • nem volt ilyen
  • amikor belecsúsztam a vízbe.

 A legviccesebb az volt...

  • ahogy Hp evezett.
  • amikor megláttuk hogy rajtunk kívül még 100 ember megérkezett. De flottul meg lett oldva a dolog.
  • mikor kollektíven elfelejtettük a vízre bocsájtott kenu kötelét megfogni.
  • hogy kijöttünk a gyakorlatból ezért közelebbről megvizsgáltuk a nádast .D
  • a társaság
  • amikor Balu beült a kenuba.... :-) na jó, ez gonosz volt, elismerem! Az enyém se nézett ki jobban....
  • mikor Légiós esett-kelt a kiszállásnál :D
  • amikor a végén az emberek össze vissza csúszkálva evickéltek fel a parton.
  • a legviccesebb az volt, hogy  amikor vége volt, rávettem a többieket a fürdésre, jól is esett, és ők se bánták meg, de az arcukat megérte megnézni! :-))
  • amikor majdnem felborultunk.
  • a társaság
  • az lett, hogy nincs is izomlázam
  • azok a hajók, amik úgy haladtak, mint az istennyila, vagy mint az éhes szamár a két szénakupac között :)
  • a fürdés! Nagyon.
  • néhány kormányos nem volt nagy mester, a parttól partig közlekedés :-)
  • amikor Hp a csoportképnél előre állt és a társaság nagy részét kitakarta.
  • amikor beengedték az egyik hajót, de a kötelet elengedték. Meg amikor beértünk egy olyan hajót, ahol a kormányos épp internetről olvasta fel az instrukciókat, hogy hogyan kell kenut kormányozni.

 Legközelebb...

  • a csapatomat is elhozom ide evezni.
  • lehetne indulás későbbre tervezve, mivel reggel 5-kor kellet induljunk.
  • a rövid bemelegítés után 5-6 mondatban jó lenne elmondani, hogyan érdemes evezni.
  • ott leszek
  • melegebben öltözünk fel és többen jövünk!
  • ...is szívesen megyek!
  • megyek, ha tudok
  • előbb jövök, és fürdök az elején.
  • legközelebb is jövünk.
  • jó lenne, ha kiszálláskor meleg tea várna minket.
  • is megyek, de már a fiammal. :)
  • jövök
  • ... is rendezzétek meg :)
  • ….is legyen!
  • csoportképet csinálhatnánk a vizen vagy evezővel a parton is.
  • szerintem minden szuper volt, nem jut eszembe semmilyen javaslat.
  • hozom a csapatom vezetőségét is.
  • is jövök!:)

Köszönjük a közös evezést!

Zsófi kadét - Vinkó Zsófi (567.)
Balu kadét  - Solymosi Balázs cst. (205.)
és
Tamás kadét - Gelencsér Tamás (133.)
Reál kadét -Kovács Árpád csst. (25.)
Légiós kadét - dr. Takácsik Zsombor Áron cst. (903.)

Keresés

Friss hírek

Eseménynaptár

  

Bejelentkezés

A vízivezetők regisztrációt követően érhetik el a szervezeti vezetői tartalmakat (pl. próbáztatói segédletek, vízicserkész rajok alapító iratai, stb.) ill. publikálhatnak az oldalon.