Ipoly, első menet

Esztergomi cserkészként, ha evezésről esik szó, általában nem kell sokat okoskodni, merre is induljon az ember.

A „Prímás-sziget kerülés” alig több, mint egy őrsi összejövetel ideje. A Táti-szigetek közt csalinkázni egy napos programnak ideális, bátrabbak akár kint is éjszakázhatnak. Ezeket a kiruccanásokat mégsem nevezi vízitúrának egyetlen esztergomi cserkész sem.

Csapatunkban alakuló – formálódó – vízicserkész érdeklődésű társaság számára kellett valamit találnunk a nyárra, ami már valódi túrának hat, felemlegethető. A kimozdulásra való igény, a kíváncsiság és a könnyű megvalósíthatóság az Ipoly folyó felé irányította figyelmünket. Utoljára 7 évvel ezelőtt eveztünk ott 3 napot, jó tapasztalataink voltak és emlékeink szerint fiatal gyerekekből álló csapat igényeink bőségesen megfelel. Az előkészítés szakaszában jól körbenéz az ember és igyekszik információkat beszerezni a meghódítandó vízterületről. Ismerősök körében – meglepő módon – nem akadtunk olyanra, akinek frissebb élményei lettek volna a vízről, mint nekünk. Az internetet böngészve sem találtunk friss és használható anyagokat. Rövid morfondírozás után döntenünk kellett: Kell egy terepbejárás!

Terepbejáró túránkra csak egy napot volt lehetőségünk rászánni, így megvalósítandó túra szempontjából legizgalmasabb szakaszt a Tésa – Letkés etapot választottuk megismerendőnek. A térképet és kilométer táblákat tanulmányozva gyorsan kiderül, hogy Tésánál van egy duzzasztás a folyón (GPS: 48.023704, 18.818027), ezt a pontot jelöltük ki indulási állomásnak. Az autókat kényelmesen el lehet helyezni, de a vízreszállás nem túl komfortos.

A betonmű alsó végén hosszú lépcsőn kell hajóinkat a vízhez juttatni, ami még megoldató, de annál a vízállásnál, amit ki kaptunk túl sok szikla akadályozta az indulást. (Sajnos nem jegyeztük fel a vízállást, de későbbiekben figyeltük ezekre az adatokra is. Vízállásadatokat a http://www.shmu.sk, és a http://www.kdvvizig.hu/ lapokról szerezhettek be.)

Indulásra jobb helyet fél órán belül találtunk a vízről. Tésára bevezető út mellett nagy birkalegelők szegélyezik a folyót, a legelő itatóinál kényelmesen, nagy létszámú csapatok is startolhatnak. Ezeken a réteken még táborozásra is alkalmas a terep. Menet közben sok helyen találkoztunk horgásztáborokkal vagy családi nyaralókkal, kik a part lapályos részeit és az autóval jó megközelíthető helyeket hétvégenként benépesítik.

A folyó, ezen a terepbejáró túrán is, nagyon jó benyomást tett ránk. Kellemesen keskeny, de gyors, mozgalmas. A zátonyok, uszadékok, bedőlt fák miatt nem sok ideje marad a kormányosnak bámészkodni, vagy a hasát süttetni. A víz viszonylag tiszta, fürdésre maximálisan megfelel. A part és a meder kavicsos, vagy homokos. Iszappal fedett részeket ezen a szakaszon nem is talál az ember. A folyás sebessége erősen változik, surrantókban száguldhat a hajó, egy egy limányban, mintha ólommal lenne megtöltve a ladik. A madárvilág változatos: gémek, kacsák, vakvarjú és még fekete gólya is megmutatta magát.

Felfedező utunkon 2 kenuval mentünk, gyakorlott csapattal, de nem rohanva. Tésáról a Letkési hídig 5 óra alatt tettük meg az utat ebéddel fürdéssel együtt. Az út hossza durván 25 kilométer.

Barna János - Nusi 
Életrevaló Ifjúságért Egyesület 
és a 14-es Hollók vizesei

Keresés

Friss hírek

Eseménynaptár

  

Bejelentkezés

A vízivezetők regisztrációt követően érhetik el a szervezeti vezetői tartalmakat (pl. próbáztatói segédletek, vízicserkész rajok alapító iratai, stb.) ill. publikálhatnak az oldalon.