Csepel-Sziget-Kerülés

Négy nap alatt eveztük körbe a Csepel-szigetet.

Augusztus 26-án kedd délelőtt indultunk útnak a két kenuból összeállított katamaránnal, négy napra elegendő élelemmel, ívóvízzel, felszereléssel megpakolva a Csepeli Sport-, Szabadidő- és Rendezvényközpont csónakházából.

A Kvassay zsilipen át a Nagy-Dunára értünk, csepegő esőben, erős szembeszéllel jutottunk első napi táborhelyünkre Szigetújfalu határában. Felvertük sátrainkat, megfőztük vacsoránkat,  majd nyugovóra tértünk.

Másnap sem igen javult az idő, Tassnál zsilipelés után ismét a Kis-Dunán kapott el bennünket egy kiadós eső, jókora szembeszéllel. Dömsödig jutottunk, itt vertünk tábort a helyi strandon.

A túra harmadik napján viszont szép napsütés kísért bennünket Ráckevére, ahol egy kis városnézést is beiktattunk, estére pedig elértük tervezett táborhelyünket: a Damari-szigetet.

Utolsó, negyedik napunkon továbbra is szép időben és enyhe hátszélben evezve, délután tértünk vissza anyakikötőnkbe. Majd szétszereltük a katamaránt, letisztítottuk a hajókat, elpakoltuk a felszerelést.

Túránk célja – a vízitúrázás örömei mellett – a sziget partjának megismerése, sátorozóhelyek, lehetséges táborhelyek, beszerzési lehetőségek felkutatása volt. Ezek ismeretében mostmár ki tudunk dolgozni hosszabb-rövidebb túrákat is szűkebb pátriánkban, a Csepel-szigeten!

Keresés

Friss hírek

Eseménynaptár

  

Bejelentkezés

A vízivezetők regisztrációt követően érhetik el a szervezeti vezetői tartalmakat (pl. próbáztatói segédletek, vízicserkész rajok alapító iratai, stb.) ill. publikálhatnak az oldalon.