Nem minden évben indítunk kenus képzést a Hollóknál, de igyekszünk kétévente lehetőséget biztosítani rá. 2026-os évben rekord létszámú, huszonkét cserkész megmozgató, képzésbe vághattunk bele. Tematika szerint három elméleti alkalom és öt evezési gyakorlat után a jelölteket bátran engedtük életük első vízicserkész túrájukra, melynek helyszínéül a Csallóközi (kis) – Dunát választottuk.
A célterület kiválasztásakor már voltak dilemmáink. Nagy létszámú vízicserkész közösségként folyamatos probléma olyan időpontot találni, amikor mindenki, vagy legalábbis „jó sokan” ráérnek. A túra előtt két héttel még két lehetőség között billegtünk. Elhatározásunk alapján, ha 26 főnél kevesebb lesz a jelentkezők száma, akkor kis vízre megyünk kenukkal és kajakokkal, ha ennél többen leszünk, akkor maradunk a Duna főágában és megmosdatjuk csapathajóinkat a bálnát és őrsi csónakunkat a Vizát. Végül a csapattábor közelsége és a VK táborokba jelentkezők miatt alacsonyabb létszámmal, de izgalmasabb víz felé fordítottuk hajóinkat.
Határon túli vizes megmozdulás szervezése nem megugorhatatlan, de lényegesen nehezebb feladat, mint egy szimpla hazai túra. Már a táborozási engedély kérésekor számos nehézséggel találja magát szemben az ember. Ezeket vagy meg kell oldani, vagy meg kell kerülni okosan. Az ECSET táborozási engedélykérő logikája nem a vándortáborokra, főleg nem a határon túli vándortáborokra van kitalálva. Egy rakás – ebben a helyzetben értelmezhetetlen – dokumentumot is fel kell töltened és elég sok fejbólintást kell beszerezned. Próbáltam szabályos lenni és a Szakág, a Külügy és a Táborozási Kabinet köreit is megfutottam, jófiúságból.
Az adminisztratív terhek mellett természetesen ott vannak a – sokkal fontosabb – gyakorlati feladatok is. Használható állapotra kell hozni hajóállományodat, össze kell rakni a trailert, meg kell vásárolni az élelmiszert, ki kell találni a túra ütemezését, megírni az itinert.
Az idei túránknál nagyon alapos akartam lenni. Rendelkeztem annyi információval, hogy a Csallóközi-ág erősen hasonlít a Szigetközhöz abban a tekintetben, hogy az „őserdő ” a partig ér, és nem olyan könnyű kikötőhelyet találni, mint azt általában megszoktuk. A minél kevesebb meglepetés érdekében a túra előtti napokban kocsival végigjártam az útvonalat. Kikémleltem a pozsonyi tömegközlekedés lehetőségeit, meglátogattam a parti kempingeket, feltérképeztem az élelmiszerboltokat. Utólag is azt gondolom megérte egy napot rászánni a bejárásra, mert így minden meglepetés nélkül, nyugisan tudtuk levezényelni a kirándulást.
Összes szál elvarrása után elkövetkezett az indulás reggele. Hajóinkat Barna Csani vitte fel traileren Fél (Tomášov) határában lévő indulópontra. A féli híd alatt, a betonüzem után jól használható, többek által látogatott vízitúrás indulóhely van. Még kisebb motorcsónakokat is vízre lehet tenni, és a part alkalmas egy éjszaka sátras eltöltésére.
Míg a hajók közúton zötyögtek, az evezősök reggel 6:36-kor induló Metropolitan EC-re vártak a párkányai vasútállomáson. A vonat sajnos közel 20 percet késett, így borítékolva volt, hogy az eredetileg összerakott átszállási menetrendünk felborul. Valóban így is lett. A viszonylag szoros ütemezésű kezdeti tervből nagyon ráérős átszállásokkal megnyújtott utazás kerekedett. Az EuroCityről Pozsonyban szálltunk le, ahol 71-es Trolival utaztunk Gagarinova megállóhoz. Itt 40 perces reggeli szünetet tudtunk tartani, míg a várva-várt 740-es távolsági autóbusz befutott. Busszal Fél település központjáig utaztunk, majd bő fél óra alatt lesétáltunk az indulási helyként megjelölt sólyához. Mire mi odaértünk szállítóink, már feltöltötték ivóvízkészleteinket, és arra is volt idejük, hogy a trailerben jól elrejtőzzenek előlünk.
A parton gyors balesetvédelmi oktatás, felszerelésosztás, hajóbeosztás következett. Mikor már mindenki tudta hol a helye, nyugodtan ebédelhettünk meg. Előzetes terveink szerint tíz óra után el kellett volna indulnunk innen, de az összeadódó késések miatt kicsivel dél után tettük vízre az utolsó hajónkat. Erre a napra itinerünk és terveink szerint majdnem huszonnyolc kilométer volt a teljesítendő táv, de friss erővel haladó társaságunk számára ez teljesíthetőnek látszott.
Apropó, itiner!
Folyamleírás elkészítéséhez elsősorban egy google maps fedvény információit használtam, ami elég alaposnak látszott és pontosan követhetőnek véltük a folyamkilométereket. Sajnos menet közben sok minden kiderült ezzel az információforrással kapcsolatban. Már az első szakaszban feltűnt, hogy a parti kilométer számozás – ami nem valódi kilométerenként kitűzött táblákat jelent, hanem a fontosabb helyek folyamkilométer pozíciójának jelzését – és leírásunk kilométer jelzései közt van három kilométer eltérés. Izgatottan tanakodtunk, hogy hol fogjuk ennek az elcsúszásnak kárát látni, vagy hol fog ez összeérni. Érdekes módon a három kilométeres lemaradás folyamatosan megmaradt, majd az utolsó nap estéjén észrevétlenül megjavult. Elképzelhető, hogy az általunk használt leírás egy mára már felszámolt kanyarulatot is mért, amit a parti jelzések már nem vettek figyelembe.
Forrásként használt térkép másik nagy hibája volt, hogy rendkívül hiányosan sorolta fel a tájékozódási pontokat. Jelentős tereptárgyak (hidak, villamos átfeszítések) nem voltak feltüntetve, így meglehetősen nehéz volt követni, hogy pontosan merre is járunk. A szálláshelyek és települések természetesen jól voltak regisztrálva, de a fiatalabb hajósokat zavarja, hogy órákon keresztül nem tudjuk megmondani, hogy még mennyi van hátra az éjszakai megállóig. [Túrán vészhelyzetet kivéve nem használunk GPS alapú tájékozódást, telefonjainkkal természetesen azonnal meg tudtuk volna mondani, hogy hol járunk, de igyekszünk fejleszteni a hagyományos tájékozódási készségeinket.]
Az első napra rendelt távot viszonylag szaporán teljesítettük. A víz nagyon jól folyik. Minden nehézség nélkül tudtunk a túra teljes szakaszában hét kilométeres óránkénti átlagot teljesíteni úgy, hogy ebben az összekapaszkodós csurgások is benne vannak. Első éjszakára kitűzött szálláshelyünk Jóka (Jelka) település határában lévő „kempingre” volt előírva [72,5 fkm, bal part]. A táborhely csak nagy jóindulattal nevezhető valódi kempingnek. Műemlék vízimalom közelében lévő csárda és a mellette lévő büfé osztozik a part füves, homokos részén. A szálláshely üzemeltetéséért a büfé felel. Sátranként – sátorlakók számától függetlenül – 6 eurot kellett fizetnünk. A szállásdíjért cserébe használhatja a csapat a terület bádog budiját, kap ivóvizet a büfés lányoktól és a szemetet is lerakhatja a büfé kukáiba, tűzrakásra is van lehetőség. A táborhely elég forgalmas. Ottlétünkkor még két nagyobb kenus csapat volt jelen, kik visszafogottan, de az éjszakába nyúlva gitároztak énekeltek. A jelentős víziélet ellenére tűzifát az ártéri erdőből gond nélkül tudtunk gyűjteni, bár arra számítván, hogy helyben semmi nem lesz egy hajónk átkelt a jobb partra és hajóval is hozott muníciót a tűzre. Estére halas tésztát készítettünk megfáradt evezőseinknek, és kilenc óra tájban már mindenki a sátrába húzódva nyugovóra tért.
Másnap reggel a beszerző csapat hat órakor kelt és szűk két kilométeres gyaloglással Jóka település élelmiszerüzlete felé vette az irányt. Jókán jól felszerelt, minden igényt kielégítő élelmiszerüzlet működik. Hétköznap reggel hattól este hatig tartó nyitva tartással. Bevásárlást követően a táborhelyen reggeliztünk, szétosztottuk a napi kajacsomagokat és kilenc óra után néhány perccel már vízen is voltunk. Igyekezni akartunk, mert a kevés táborhely okán azt feltételeztük, hogy az éjszaka gitáros szomszédaink is azt a kempinget fogják megcélozni, ahova mi igyekszünk. Szerencsére ez a félelmünk nem igazolódott. Kenus társaink kényelmesebb tempóban, rövidebb napi távokkal szelték a Kis-Duna vizét.
A második nap 25 kilométeres távja kellemes tempóban telt. Az időjárás kegyes volt hozzánk. Nem volt az a rekkenő hőség, a szél folyamatosan járt, néhány csepp eső is esett. A Dunának ez a szakasza nagyon változatos. Egymást érik a hatalmas kanyarulatok, nincs olyan, hogy kilométerekre előre látnád mi vár rád. A növényzet mindenhol üde és dús. Ártéri erdő zártságát csak a horgászok állásai törik meg. Mivel a folyó vízszintje állandó, ezért a halászat szerelmesei lábakon álló pontonokat építenek, néha kis kalyibákkal, nagy sátrakkal kiegészítve. Vannak egyszerű, funkcionális alkotások, de a luxus is megjelenik annál, aki teheti. Ebédeléshez kikötni nem akartunk senki stégjére szemtelenkedni, ezért Patonyrét (Potônske Lúky) településen Baán Béla kempingjében [57 fkm, jobb part] álltunk meg. A gyönyörűen füvesített, stéggel ellátott megállóhelyen fedett étkező, ivóvízvételi lehetőség és mini büfé áll a kirándulók rendelkezése. Ebéd erejéig történő megállásért, WC használatért, vízvételért, szemét elhelyezésért 1 Eurot kell fejenként fizetni a büfében. Mivel nincs más igazán jó megálló, és a hely valóban rendezett, mindenkinek ajánlom, hogy tervezzen vele!
Erre a napra a viszonylag rövid táv mellé még egy átemelés is be van tervezve. 48,4 folyamkilométernél tallósi (Tomasikovo) vízierőmű duzzasztását kell szárazföldi kerüléssel leküzdeni. Kikötéshez a bal partra érdemes húzódni, itt vannak a lépcsők, amik segítségével teljesíthető a művelet. A parton nem kell nagyon magasra felvinni a hajókat, szintben 60 métert kell cipelni, majd alvízen egy másik lépcsőn lekímélve magunkat lehet az evezést folytatni.
Éjszakai szállásunk a tallósi műemlék vízimalom [47,5 fkm, bal part] alatti réten volt előjegyezve. Az önkormányzattal telefonon egyeztettem, hogy a hely egy éjszakára szabadon használható. A hivatali ügyintézője ajánlotta, és mi is úgy gondoltuk érdemes a helyben lévő csárdába is bejelentkezni, mivel legalább illemhely és ivóvíz vétel szempontjából rájuk lehetünk utalva. A csárda vezetőjével előzetesen megállapodtam, hogy kiadós babgulyást fogyasztunk el nála, cserébe a fenti jókkal megtámogatják expedíciónkat. A tulaj nagyon készséges volt, korlátlan kenyérfogyasztást helyezett kilátásban evezőseim részére. Mikor a csárda különtermébe beültünk vezetőtársaimmal gondoltuk, adjuk meg a módját. Mindenkinek fizettünk egy kofolát vagy sört ízlése, életkora és beosztása alapján. A kellemes környezetben eltöltött vacsora után jött a meglepetés. Fiatal pincérnő asztalunkhoz lépve jelezte, hogy a ház ajándékaként mindenkit meghívnak egy palacsintára. Hatalmas hálás mosoly jelent meg arcunkon és a gyerekek még nálunk is jobban örültek. Előkelő tálalásban, tejszínhabbal, csokoládé öntettel érkeztek a palacsinták második napunk méltó megkoronázásáként.
Harmadik nap reggelén nem mentünk vásárolni. A vízimalomtól Tallós település messze van és tudtuk, lesz még jobb alkalmunk élelmiszert vásárolni, mint amit nagy sétával reggel intézhetnénk. Mivel ezzel a bevásárlási tervvel felvértezve kezdtük a túrát már Jókán megvettünk mindent, ami erre a reggelre szükséges lehetett. Hét órai ébresztő után, kilenc előtt vízen voltunk és megerősödő széllel meglódulva indultunk Pozsonyeperjes (Jahodná) felé.
Tíz és tizenegy óra közt értünk a pozsonyeperjesi közúti hídhoz. Itt a bal parton kikötve, közvetlenül a híd alatt alkalmas helyet találtunk, hogy beszerzőink a bolt irányába, többi evezősünk délelőtti pihenőjükre térjenek. A faluban pékség és jól felszerelt élelmiszerbolt áll rendelkezésünkre, minden megszerezhető, ami egy vízitúra élelmezéséhez szükséges. Készleteink feltöltése után indultunk is tovább. Erre a délelőttre a település üdülőövezetének átszelése volt kitűzve feladatként. A folyó ezen a szakaszon több ágra szakad, sok kanyarulatban, nagy sebességgel okoz kedves meglepetést a hajósnak. Szerencsére minden gond nélkül teljesítettük a néhány kilométeres izgalmasabb távot, de többször kellett a „Vonalba!” parancsot kiadni, hogy az egy csomóban haladó kenuikat a biztos manőverezés érdekében kicsit felszaggassuk.
Délelőtti evezésünk végét általában az ebéd jelenti. Ezen a napon azonban nem akart eljönni a pillanat. Minden hely, amit az itiner alapján kisakkoztunk, vagy a műholdképen alkalmasnak találtunk a vízről nézve mocsár és őserdő volt. Újabb és újabb időpontokat adtunk meg, ha addig nem találunk alkalmas helyet, akkor eszünk a hajóban. Szerencsére „jó az Isten, s jót ád”. Reményünk elvesztése előtt a jobb parton egy jelöletlen és jelentéktelen kikötőhelyet találtunk, ami a szántóföldekkel párhuzamos füves területre vezetett minket. A hely annyira jelentéktelen, hogy most utólag sem tudom azonosítani a műholdképen. Aki arra jár, legyen figyelmes, lesz jó hely még a Riverside Residence [28 fkm, bal part] előtt.
Erre a napra közel 29 kilométer volt előjegyezve, de az időnként ránk törő eső ellenére jól haladtunk. Késő délutánra a Tőkési-ág torkolatában voltunk [19 fkm, jobb part]. Teveink szerint a mellékágon 800 métert felevezve szép füves helyen ütjük majd fel táborunk. Sajnos a Tőkési-ág alacsony vízállása felülírta terveinket. A partról még oly remek szálláshely a víz irányából combig érő iszapban való hosszú sétával lett volna megközelíthető. Megpróbáltuk, de nem voltunk sikeresek. Vissza kellett eveznünk a torkolatba, ahol a Csallóközi-Duna – Nyárasd településre szignált – hivatalos táborhelye található. Szerencsénk volt, hogy nem sokat morfondíroztunk a döntéssel. A táborhelyen való kikötés és a kipakolás után néhány perccel megérkeztek a helyi horgászok, akik a péntek estét ezen a helyen akarták tölteni. Szerencsére súrlódás nélkül megállapodtunk velük, hogy nekünk nincs más lehetőségünk, legyenek ők akik egyéb helyet keresnek. A torkolat szemközti oldalán szintén van táborhely. Egy kedves ligetes spicc ami csalogatja a túrázot. Csapatunk egy része szemet is vetett erre a placcra, de a jó szomszédság érdekében végül mégis átadtuk a pecásoknak. Ez a nyárasdi táborhely elég szűk, piszkos és büdös. Fekvése remek, ha befogott orral táborozik az ember, akkor minden örömét megleli, viszont az illatokat (big-bagnyi szemét és mindenfelé ürülék) is figyelembe véve nem egy szuper valami. A szagokat elnyomni tüzet is raktunk, melynél Huszár Zsolti remek paprikás krumplija után még egy rövidke tábortűznek is örülhettünk.
Utolsó napunk reggelén sajnos az egyik matrózom rosszullétre panaszkodott és még az indulás előtt kétszer kiadta magából, amit megevett, megivott. Ugyan a napi táv nem volt túl sok, mindössze tizenkilenc kilométer, de tudtuk, hogy utána 4 órás tömegközlekedés vár ránk. Nem akarván kínozni a gyermeket értesítettük szüleit, kik a közelben lévő horgászbüféhez érkezvén hazaszállították kis betegünket. Az igazat megvallva ezen a helyen kívül [Bufe Stefan, 11,2 fkm bal part] nem sok kikötőhely van a folyónak ezen a szakaszán sem. A kiszállások és beszállások korlátozott lehetősége ilyen – nem várt – helyzetekben okozhat komoly nehézséget.
A kiszálláshoz időzített tízórai után fennmaradó tizenegy kilométert szokásos sebességgel teljesítettük és még dél előtt kifutottunk a Vágra. Túránk végállomásaként kiszemelt gútai szabad strand innen még két kilométer távolságban volt, de bevárva egymást, laza evezéssel futottunk be a célba. Megérkezésünkkor derült ki, hogy kár is lett volna igyekeznünk, mert a strandon röplapda bajnokságot rendeztek ezen a szombaton és nem nem sok lehetőségünk lett volna kipakolni, pláne nem tudtunk volna trailerre pakolni, amíg a meccsek zajlanak. Kényelmes befutónknak köszönhetően az eredményhirdetésre érkeztük, s mind trailerünk Légrádi Gáborral, mind pedig felvidéki cserkésztestvéreink már készen vártak minket a parton.
Hajóinkból ütemesen kipakolva, azokat alaposan elmosva tettük fel hajószállító alkalmatosságunkra. A trailerrel elküldtem három emberemet, hogy elrendezzék a felszereléseket, amíg mi körülményes közlekedési adottságok mellett hazavergődünk.
A túra zárás után nem kellett különösebben sietnünk. Gútáról egy busz megy délután Érsekújvár irányába 16:55-kor. Ennek eléréshez volt még több, mint három óránk. Az időt kihasználva letelepedtünk az árnyékba és maradék konzerveinkből derekas lakomát csaptunk. Már az étkezés vége felé jártunk, mikor a szomszédságunkba települt színesbőrű család felől nagy sírás és kiabálás ütötte meg a fülünket. Kezdetben nem is tudtuk mi történt. A nagymama hátára kötve karonülő unokáját a part felé sietett. A homokpad távoli részén gyülekeztek az emberek. Mint később megtudtuk az apa két kisgyermekével a homokpad felső éléhez ment fürdeni. A gyerekek nem ismervén a meder sajátosságait, bátran siettek a Vágba, de a talaj gyorsan kifutott a lábuk alól. Úszni egyikük sem tudott. A kisebbik után az apa szalad, aki szintén nem volt biztos úszó, míg az idősebb gyermeket a folyó elsodorta. Csak ez egyik helyi fürdőző gyakorlata és lélekjelenléte mentette meg a gyerkőcöt, aki sokáig lévén víz alatt orvosi ellátásra szorult. A társaságra – érthető módon – jelentős feszültség nehezedett, ami csak a mentők megérkezésével oldódott némiképp. A kisgyermeket megmentő fiatalember elmondása szerint ezen a napon már a negyedik fuldoklót mentette ki arról a részről. Ne feledjétek soha: A zátonyok folyásirány szerinti alsó éle gyakran meredeken szakad a mederbe. Egyetlen lépéssel eltűnhet a talaj a lábunk alól. Ez még jó úszóknak is veszélyes lehet, úszni nem tudóknak pedig életveszélyes.
Ezek után a hazautazás már tényleg eseménytelennek tekinthető. Szerencsésen elértük az egyetlen Újvárba induló buszt, még kofolázni és fagyizni is maradt időnk. A Báthory EuroCity ugyanúgy késett, mint amivel a túrát indítottuk. A kocsiban, ahova felszálltunk nem működött a klíma, ülőhely sem jutott mindenkinek…, de nem foglalkoztunk ezzel, örültünk, hogy mind megvagyunk, örültünk, hogy négy szép napot tölthettünk együtt vízen.
– Nusi-
További fényképek a csapathonlapon.
